Fegyverek

A budo a harcművészetek összefoglaló neve. Magában foglalja a pusztakezes stílusokat, a vívás és botvívás technikáit, valamint az íjászatot és a lovaglást is.
Csak a szamurájoknak volt elegendő idejük és lehetőségük, hogy valamennyi módszert gyakorolják. Fontos volt ez számukra, hiszen életük és családjuk valamint nevük dicsősége függött attól, hogy milyen szintre jutottak az állandó gyakorlással.  A mindennapi életüket és viselkedésüket a szamurájok becsületkódexe a busido szabályozta. Nagy hatással volt a fegyverhasználat fejlődésére, hogy Okinawán a köznép nem viselhetett fegyvert. Ezért egyrészt megjelent a pusztakezes technikák őse, mely még nagyon különbözött a mai karatétól. Másrészt a mindennapi gazdálkodásban használt eszközöket tanulták meg mesteri fokon fegyverként forgatni. A kobudo tehát a fegyver útját vagy a fegyveres harcművészetet jelenti.

 

A kard

A japán kardot egyetlen más nép kardjával sem lehet összetéveszteni. Több száz éves kísérletezés során alakult ki jellegzetes formája, anyaga és használata. Hosszúságukat tekintve több típust lehet megkülönböztetni:
– a tachi a hosszú kardok közül való, csatákban az övre éllel lefelé kötve hordták, általában 127 cm hosszú.
– a katana övben éllel felfelé hordott rövidebb kard, 100-103cm hosszú
– a wakizashi közepes méretű, általában 56cm hosszú, szűk helyen közelharcban használt fegyver
– a tantó 29cm hosszúságú kard formájú tőr. A ju-jitsuban külön iskolák alakultak a használatára és az ellene való védekezésre. A japán kardforgatás technikáját ken-jutsunak hívjuk. Gyakorolják a kihúzott karddal való vívást, vagy a kardkirántás művészetét, az iaidot, itt a gyorsan kirántott pengével vágtak, támadtak.

 

A sai

Vívóvillának is nevezik, az egyik feltételezés, hogy a halászok csónakjában az evezővilla szerepét töltötte be. Mások szerint a sai szénarakó vasvilla feje volt. Alkalmas ütésre, szúrásra, vágásra, forgatásra, valamint a villa részével a támadó fegyverét megakaszthatjuk. Anyaga fém, ezért hatékonyan áll ellen a vágó és szúró eszközöknek. Mozgásanyaga a karate technikákon alapszik, csak a küzdőtávolság nagyobb. A sait párban használjuk, mivel ez egy tőrhöz hasonlító fegyver, használhatjuk dobásra is.

 

A tonfa

Eredetét illetően több feltevés ismert, az egyik szerint ültetőfáról van szó mellyel lyukat szúrtak a földbe. Másik elképzelés a kézi rizs őrlő malomnak a hajtókarjával azonosítja.
Lényeg, hogy a mindennapi használati eszközből egy álcázott de hatékony fegyver lett. A tonfa anyaga kemény strapabíró fa, egy 45-50cm hosszú lapos vagy hengeres botra tettek egy fogantyút. Használható ütésre, védésre, forgatásra. Állásai, kéztechnikái hasonlatosak a karatéban használt mozgásokra. A ju-jitsut gyakorlók számára alapfegyver lehet, mivel rengeteg technika gyakorolható vele. Szimpla tonfával gyakorolhatók a dobások, lezárások, elvezetések. Elterjedtebb azonban a tonfa pában történő használata, mivel rendkívül gyors, pörgős fegyver, és minden része használható védekezésre, támadásra.

 

A nunchaku

Több magyarázat szól az eredetéről. A legismertebb a cséphadaró, vagy a termények péppé zúzására szolgáló eszköz. Másik teória szerint a falusi éjjeliőr kötéllel összeerősített két fadarabja, amik összeütése tűz esetén a lakósság riasztását szolgálta. A fegyver hajlékony jellege merőben új alkalmazási lehetőségeket kínált. Az ütések, döfések direkt hárítások a hagyományos okinawai karatéra épülnek, kiegészülve  pörgetésekkel és a botforgatásból átültetett technikákkal. A húr lehetővé teszi a támadó végtagjainak vagy fegyverének csapdába ejtését vagy megragadását. Használhatjuk párban vagy szimpla eszközként is. Anyaga keményfa, két tagból áll, amit egy húr köt össze. A nunchaku teste kónuszos, a húr felé keskenyedő, lehet gömbölyű, vagy sokszögletű.

 

A bo

Az egyenes bot az egyik legősibb fegyvernek számít. Használatát szinte minden ősi kultúrában és sok nép történelmében megtalálhatjuk. A hosszú bot vagy az ahhoz hasonlító mindennapi eszközök mindig kéznél voltak, és az emberek rájöttek, hogy ezekkel védekezhetnek is. Okinawán a legkedveltebb bot a 6 shakus (182cm) volt. Az állások a karate iskolákra jellemzőek, mivel hosszú eszközről van szó, lejjebb kerül a súlypont. Alkalmas ütésre, szúrásra, forgatásra. A ju jitsuban a 120 cm hosszú hanbot és az 50 cm hosszú botot használjuk. Ezekkel az eszközökkel hárítunk, ütünk, dobunk és földre viszünk lezárunk és elvezetünk.

 

Az íj

A történelem során már az ókori Mezopotámia harcikocsit használó népeinek hadakozásában is szerepet kapott az öszetett reflex íj. A lovasnomád népek megjelenésével ez az íjtípus fokozott jelentőségre tett szert. A szaru-juharfa és ín rétegből álló rugalmas íjkarok lehetővé tették a lóháton használható rugalmas, de erős fegyverek megjelenését.  A szkíták voltak az elsők az íjfeszítő népek közül, akik hatalmas birodalmat hoztak létre, íjaik rövid rugalmas fegyverek voltak. A következő csoport a hunok, akik a merev szarvú – összetett reflexíjak csoportjába sorolható – aszimetrikus lovasíjat használták. Az íj alsó felének rövidítésével a lóhátról való nyilazást könnyítették meg, és ehhez társult egy jól szervezett, fegyelmezett harcászati eljárás. A honfoglaló magyarok olyan visszacsapó íjat fejlesztettek ki, amely ajzatlan állapotban C-alakot mutat. Ez felajzott állapotban nagy energiával lőtte ki a vesszőket. A 13. században, a mongol kán lovasíjász hadai tartották rettegésben Európát. A középkor, Európa méltán leghíresebb íjászai az angolok voltak, ők a longbow nevű botíjat használták. A 17.-18. században az oszmán-török íjászok fantasztikus távlövési rekordjait tartják számon. Ezek titka a különlegesen kifejlesztett íjakban, vesszőkben és segédeszközökben rejlik. A jápán harcművészetekben is jelen van az íjászat. A kyudo azért különleges, mert mintha egyesítené a rendkvüli hosszúságot és a reflex formát. A mai napig művészetként gyakorolják. Örvendetes, hogy ma Magyarországon nagyon nagy létszámban kezdik gyakorolni a baranta nevű magyar harcművészetet, ahol megismerkedhetünk nemcsak az íjászattal, hanem az igaz történelmünkkel is.

Minden harcművészettel foglalkozó szembesül azzal a ténnyel, hogy mennyi minden tartozik a harcos fogalmába. A fegyverek használata is egy része ennek, hiszen ha valamit nem ismerünk az ellen nem tudunk védekezni. Évekig gyakorlunk mozgásokat, technikákat, majd kézbe veszünk egy fegyvert és csodálkozunk ahogy működik, pedig csak meg kell szokni és a kezünk meghosszab-bításának tekinteni.  Ha gyakorlunk, eggyé válhatunk velük, egyik fegyver visz a másik felé, hagyd magad és „ő” vezet. Megtanít mozogni, lépni, vágni, gondolkozni. Ez egy lehetőség a számodra az utadon, hogy állj meg egy pillanatra és gondolkozz: harcosnak tartod magad és nem forgatsz fegyvert?

Osu!