Tisztelt Szülők, Kedves Gyerekek!

Klubunkban két gyermek csoport működik. Szeptemberben a Római parton indultunk egy új csoporttal, Szentendrén pedig hosszú évek óta foglalkozunk az utánpótlás nevelésével, tanításával.
Három első danos ju jitsu mester foglalkozik a jelentkezőkkel. Mindhárman fiatal koruk óta a tanítványaim. Tapasztalataim alapján bátran kijelenthetem, hogy jól és felelősséggel végzik a gyerekek oktatását, mester fokozatuk mellett edzői képesítéssel is rendelkeznek.
Ezért bárkinek nyugodt szívvel ajánlhatom a foglalkozásaikat.
Hat évestől tizennégy éves korig a lányok és fiúk együtt gyakorolnak, nagy hangsúlyt fektetünk a játékosságra és a sokszínűségre.
Képességeiket és mozgáskultúrájukat fejlesztjük, emellett fegyelemre és kitartásra neveljük őket.
Dojonk a Kelemen Ju Jitsu ryu anyagát oktatja. Ebbe beletartoznak az ütések, rúgások, dobások, földre vitelek, lezárások és elvezetések gyakorlása. Alapfokon oktatjuk a tradicionális japán fegyverek használatát.
A foglalkozások alatt kihangsúlyozzuk, hogy amit gyakorolnak az a testük és szellemük épülésére szolgál, és ezek a technikák csak nagyon indokolt esetben használhatók és akkor is csak önvédelemre.
Évek óta részt veszünk versenyeken, ahol szép sikereket érünk el. A gyerekek szeretnek versenyezni, ezért ezt a lehetőséget is biztosítjuk számukra, de a részvétel nem kötelező.
A gyakorlások mellett egy két napos táborokat, kirándulásokat és különböző közös programokat szervezünk. Dojónkban a családias légkör kialakítása a célunk, ahol egymást segítve járjuk a budo rögös útját. Sok tanítványunk szüleikkel vagy testvéreikkel közösen járnak hozzánk.
Mindenkit arra bíztatok, hogy jöjjön le, és nézzen meg egy edzést, és az ott látottak alapján eldöntheti, hogy csatlakozik e hozzánk.

Kluka József

Gyerek csoport (6-14 évig) gyakorlásai:
Oktatók:
Szeifert Csaba 1. dan (Tel: 06-20-576-5079)
Tatai Krisztián 1. dan (Tel: 06 -20-949-4830)
Hétfő-Szerda: 17.45-19.00